Rólam

Frost Ildikó vagyok, haladó jógaoktató és ájurvédikus jógaterapeuta. Foglalkozásaim a Hatha jóga elemeire épülnek, melyekből változatos gyakorlatsorokat alakítok ki.
(A jógáról bővebben a Tudástár menüpontban olvashatsz.)

A jóga több mint húsz éve az életem része. Annak idején azért kezdtem el, mert sokat fájt a hátam. Akkor még nem is gondoltam, hogy ez a mozgásforma így be fog épülni az életembe. A hátfájásom már a múlté – de nem csak ezt köszönhetem a jógának. Megtanultam, hogy a testünkre figyelni kell, és nem mindegy az sem, hogy milyen mozgásformát választunk magunknak.

A jóga mellett elkezdtem komolyan érdeklődni a betegségek megelőzésének és természetes módszerekkel való gyógyításának a tudománya iránt. Így kerültem kapcsolatba az Ájurvédával, amelyet azóta is nagy hittel és egyre több tapasztalattal gyakorlok.

Tovább az Szolgáltatásaimhoz

Az életet úgy szemlélem, mint egy felfedezőutat: tele van lehetőségekkel és persze akadályokkal. Magam is sokszor kerültem nagy kihívást jelentő helyzetekbe. Ezek leküzdésében a jóga rengeteget segített, én pedig a küzdelmekből megerősödve kerültem ki, és mindig tanultam valamit.


Tanulmányaim
  • 2012 - Oktatói képesítés

    Oktatói képesítésemet 2012-ben szereztem Mukesh Kothari indiai jógamester Angliában akkreditált oktatói képzésén, ahol a gyakorlaton túl a jóga elméleti hátteréről és filozófiájáról is nagyon sokat tanultam.

  • 2017 -Továbbképzés

    2017-ben Bene Máté Gerincakadémiáján elvégeztem egy továbbképzést a gerinc fitneszterápiájáról.

  • 2017-2018 - Ájurvédikus jógaterapeuta és haladó jógaoktató képesítés

    2017‒2018-ban a Fény Jógaterápiás Intézetben tanultam, ahol ájurvédikus jógaterapeuta és haladó jógaoktató képesítést szereztem.



A továbbképzések mellett folyamatosan gyakorlom és oktatom a jógát, illetve tovább bővítem az elméleti tudásomat is. Mindig utána olvasok annak, ami éppen érdekel, és nagyon szeretem átadni a megszerzett tudást. A jógaórákba a gyakorlatok közben is minden alkalommal rendszeresen belecsempészek egy-két érdekességet, tudásmorzsát, például a szerveink működéséről vagy adott gyakorlatok konkrét hatásáról.



Arra biztatlak, sőt kérlek, hogy ne add fel, ha elsőre nem sikerül minden gyakorlatot megvalósítanod. Saját fejlődésed óráról órára érzékelhető lesz számodra. A gyakorlatokat pedig még a haladó jógázók is akár éveken át csiszolhatják, tökéletesíthetik.









Kézzel, szívvel, lélekkel

Szabadidőmben nagyon szívesen kézműveskedek, festek, alkotok. Ha szeretnétek megnézni az alkotásaimat, sok szeretettel ajánlom figyelmetekbe a Kézzel, szívvel, lélekkel Facebook-oldalamat.




Remélem, minden felmerülő kérdésedre választ kapsz a honlapomon, azonban ha bármilyen kérdésed maradna, keress bátran!